biablog

immáron a 30-asok táborát erősítve.  De addig mennyi elfutó vonat, de addig mennyi vertszárnyú madár, de addig mennyi mázsás virradat, mennyi perzselt, koromszárnyú levél, de addig mennyi testté-lett hiány, és mennyi karrá-nem-lett ölelés, falakról visszapattant nevetés,…

csendszag szippant magába, a számban hiányíz koldul halott lépteket kong a lábam, advent üli szívemet ólomkatonák sorakoznak a fal mentén, katonásan, rendületlenül távoli hajókürtök ébresztenek, kocsonyás a lég, mióta szakadékot szült a világ közénk arcodban láttam…

Órák, napok jéghártyás ablaküvegét lehelgetem, hogy megláthassalak. Gyönyörű arcod tanulom utcán, sínek között, örök életveszélyben, nem tudom hova tartó villamosokon. Kívüled élek, olyan bátran, hogy abban már megláthatnád a vacogást, ha egyszer közelről…