biablog

mindig előlről, mindig újból, mindig ugyanott. a hónapok rohannak, az évek futnak, és én a játéktábla ugyanazon mezejében állok bebetonozva, mint akit örök átok kísér.2100 kilométernyi fájdalom tanyázik bennem. a stockholmi kikőtőben elvesztettem a szívemet. már nem…

első nap az új munkahelyemen. vagy inkább a minusz egyedik. odaülök a leendő számítógépem elé, és tele van anyád e-mailjeivel. próbálok úgy tenni, mintha nem, csak azért sem zavarna. aztán jön a posta, jó párat tévesen hozzánk dobnak be. egyiken anyád neve virít. nem, nem a…

ideje van a költészetnekideje lejárt a túltudásnakrepülésük van a fészkeknekrepedése van minden tojásnakaki most hallgat belehalhataki nem táncol az pórul járhatürülése van a szívnek és a borral teletöltött pohárnakszabad most ostyát tépni az égbőltüzet vizet ki szabadon…

Uram, végül is befejezted a végtelent?(Jónás Tamás: Az első kérdés)

rémületbe burkolt remény húz hol jobbra, hol balra.talán tényleg fehérre mosta a hó a sorsomat, kifakított belőle minden előző évi mocskot, és tisztábbá tett, mint a nevem.ideje volna megfelelnem annak, amilyen néven neveztettem, vagy a nomen est omen rajtam örökre elbukik.hiány…

Mint sötétet a fény- úgy leltelek, mint utazó a megürült padot, s úgy szeretlek most, ahogy a mély vizeknek halai az iszapot. Tenyeremben simogatás lapul -így bújnak meg házak közt csöpp terek- Elment a kedves. Én engedtem el, mint léggömb zsinegét a kisgyerek. (Fodor Ákos:…