Csak minden másodpercben lépek egyet,
és minden félpercben hosszan megállok:
így botorkálok föl a ködös hegyre,
és vissza-visszanézek integetve:
-magára hagyom lassan a világot.
A park sötét ködén remegve úszkál
a lámpák lebegő aranyhala.
Olyan a csend itt, mintha valóban
lenne hozzánk valakinek szava.
De csak az eső sír, az avar hull, száll.
Az ember továbbmegy és amit úgy vár,
kimondja csendben a választ maga.
(Váci Mihály)
