biablog

hetek óta rizikózomsorra írtom Bonaparte és Wellington, Aubert és Solignac embereit... és most az életemben is csatasorba állítom a katonáimat kockázat a legjavából, de tudom kell, mi vagy nekem kinyitom a markom, elengedem a kockákat, és meglátjuk, van-e bármi kis esélyem hatost…

félek nem azzal a mozdulatot megbénító, fogat vacogtató, lelket szitáva lyuggató félelemmel - csak amolyan halk, szú módjára rágó, tompán, de szüntelen jelen lévő félelemmel mert az esélyeket el lehet szalasztani, a lehetőségeket ott lehet hagyni a földön fel nem véve,…

aggódom ágyhoz kötött magányomban, lázas egyedüllétemben csak most jöttem rá, hogy Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet…