biablog

iszonyú a csend nélküled. olyan fülsüketítő, jéggé fagyott, olyan utolsó utáni pillanatos - mintha bármelyik percben megrepedhetne, és hatalmas lármával ezernyi szilánkra robbanna szét. ülök itt ebben a csendben, ítéleten innen és halálon túl, rajtam a pólód, benne az…

ahogy a mai szikrázó napsütésben átsétáltunk a mediterrán kis téren szembe egymással... és te oda mentél, ahonnan én jöttem, és én onnan jöttem, ahova te mentél... ahogy ikszet írva le egymást keresztező lépteinkkel haladtunk ott átellenesen, szívünkön a súllyal, arcunkon…

"Mert egyre inkább bennem vagy: mind jobban fáj, ha nem vagy itt. Félszív, félszem, félszó - a fájás egész csak,  s a félsz, hogy a világ nélkülem vidít-szomorít. " (Szilágyi Domokos: Kis, szerelmes himnuszok XXI) most félgőzzel élem csak az életet.…