biablog

azt hittem, ma nem fogsz jönni. de te jöttél, a tegnap kérdezett időpontban, és bennem megint felkavarodott minden. tudod, én már nem is akarom, hogy ölelj, hogy beszélj hozzám, elég ha csak mellettem vagy. - Tudsz játszani? - Tudok. - És szeretsz is? - És  sz e r e t l e…

Ki kérdez? Ki néz rád üres, beesett szemekkel, mintha rajtad múlna az élete? Sőt, rajtad a pillanat, ami a világ? Ki nehézkedik a libikóka túlsó végén, hogy akárhogyan is, de lenyomja, mert a saját érdeke is, hogy fent, vagy legalábbis megint magasabban légy? Kit akarsz segíteni,…

iszonyú a csend nélküled. olyan fülsüketítő, jéggé fagyott, olyan utolsó utáni pillanatos - mintha bármelyik percben megrepedhetne, és hatalmas lármával ezernyi szilánkra robbanna szét. ülök itt ebben a csendben, ítéleten innen és halálon túl, rajtam a pólód, benne az…

ahogy a mai szikrázó napsütésben átsétáltunk a mediterrán kis téren szembe egymással... és te oda mentél, ahonnan én jöttem, és én onnan jöttem, ahova te mentél... ahogy ikszet írva le egymást keresztező lépteinkkel haladtunk ott átellenesen, szívünkön a súllyal, arcunkon…

"Mert egyre inkább bennem vagy: mind jobban fáj, ha nem vagy itt. Félszív, félszem, félszó - a fájás egész csak,  s a félsz, hogy a világ nélkülem vidít-szomorít. " (Szilágyi Domokos: Kis, szerelmes himnuszok XXI) most félgőzzel élem csak az életet.…

azt hittem, ma, május 5-én, ezen a napsütéses napon, hogy eljött a halálom ideje, hogy ma meghalok. nem hiszti volt ez, nem félelem, azt hiszem, megsuhintott a halál lehetőségének szárnya. hogy féltem-e? igen, kicsit. már búcsúztam, nem emberektől, hanem lehetőségektől,…