Egyszerre minden oly természetes,
megbénító, ujjongó félelem,
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les,
Vár. Megmozdul. nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.
(vas István: A hang)
hát, ilyen volt ez a szörnyű hét nap, ami mögöttem van.
megannyi bénító félelem, várakozás és leskelődés a fénnyel átszőtt ködben. aztán a szégyenkezés, aztán a nincs-ott-senki-sem, aztán a gyógyíthatatlan fájdalom.
aztán az értetenség, aztán a koppanó miért, és a miértbe szőve a kérdés, hogy előtte hét napig miért igen, és most hét napig miért nem. és hogy most már örökre így lesz-e ezután...?
Lord, can you hear me now? or am I lost?
azt hiszem, igen. elvesztem. nem hall engem Senki sem.
Damien Rice - Cold Water
(ezt a számot szeretted Te is...)
