értelmetlen tervezni és készülni bármire is.
mert mindig másként alakul, mert mindig felülírja az élet.
de készülni kell, mert másképp nem lehet élni, és ez a legnagyobb aljasság az egészben.
unfair ez a játék, és senki nem kérdezi, elfogadjuk-e a szabályokat - nincs más választásunk.
és ott a remény... én nem tudom, vannak-e jobban vagy kevésbé reménykedő lelkek, vagy ez ott belül mindenkinél ugyanolyan mennyiségben jelen lévő töltet? és teljesen mindegy, mit mond bennünk a ráció, mit zakatol az agy, ha ott belül az a valami reménykedik.
és próbáljuk elhallgattatni, próbáljuk agyoncsapni, de annál jobban nekikezdi, és remél, remél, remél.
és mi félünk, mert ennek csalódás lesz a vége, nagy csalódás és kudarc, de felül áll értelmen és felül áll akaraton, hogy szabályozni tudjuk. ki vagyunk szolgáltatva neki.
van egy zseniális, világhírű darab, molnár ferenc liliomja.
két éve láttam először ernővel, aztán valahogy el is felejtettem, bár a mű katarzisa és tanulsága örökre itt maradt a fejemben - nevezetesen, hogy van olyan pofon, amelyik nem fáj.
megkönnyeztem a végét annak idején, aztán valahogy ki is ment a fejemből, míg nem augusztusban a Művészetek Völgyében is játszották, és egy teljesen más felfogásban és előadásban újra láttam a végét.
ismét átéltem a darab katarzisát, amely olyan megkapóan és tökéletesen ábrázolja egy elcseszett szerelem, egy eltékozolt kapcsolat és az élet tanulságait.
azután október 15-ére váratlanul hívtak, hogy menjek megnézni a darabot pécsett, mert aznap este játsszák, de akkor épp az utolsó felszárnyalásunkat éltük, és én vele szerettem volna lenni és színházba menni.
így hát aznap este hozzá vettem az irányt, de még megnéztem, hogy legközelebb november 13-án este 7-kor játsszák a darabot. elterveztem, hogy arra majd október végén megveszem a jegyet, megkérem, hogy próbálja magát szabaddá tenni aznapra, és elhívom magammal.
de aztán nem lett november, és nem lett színház, és nem lett liliom - csak a tanulság maradt itt velem.
amikor ezt a napot és ezt az időpontot választottam a találkozásunkra, régesrég elfeledtem már ezt a színházasdit - de ma kinyitottam az újságot, és ott állt, hogy ma este 7-kor Liliom a színházban. utoljára.
és ettől beugrott a sors idióta tréfája, hogy éppen ma este 7-kor találkozunk.
de ez a találkozás már nem arról fog szólni, ezt a színdarabot már másként fogjuk játszani, ezek a deszkák már nem azok a deszkák lesznek.
csak egy dolog lesz mindebből végig ott velem: hogy van az a pofon, amelyik nem fáj.
