küzdés van.
összeszorított fogak, ökölbe torzuló kéz, harc önmagammal.
most erősnek kell lenni, megmarkolni a szék karfát, kapaszkodni, és nem hagyni, hogy a vágyak győzzenek. most csata van, emberfeletti. józan ész kardozik villódzó szívvel, miközben üvölt a nemlehet.
most erősnek kell lenni, harcolni és az észre hallgatni.
legalább egyszer az életben...
"Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben.
S erről megfeledkeztek."
(Márai Sándor: Füveskönyv)
