rémületbe burkolt remény húz hol jobbra, hol balra.
talán tényleg fehérre mosta a hó a sorsomat, kifakított belőle minden előző évi mocskot, és tisztábbá tett, mint a nevem.
ideje volna megfelelnem annak, amilyen néven neveztettem, vagy a nomen est omen rajtam örökre elbukik.
hiány kaparász odabenn.
"...de a legszebb mégis attól leszel hogy csimpaszkodom rajtad
és senki de senki nem érti miért zavarod meg a sorsom
amit olyan nehezen raktam össze gőgből pusztulásból
[...]
nem tudom értettél-e bármit vagy csak őrültnek hittél
hogy őrültnek hirdettél tudom mégis vissza-visszajössz
ugyan egyre nehezebben és gyakran már nem is hozzám
de ahhoz ami én vagyok"
(Jónás Tamás: Nagy szerelmes vers - részlet)
Livius életbölcsessége: "nem mindig akkor álszunk, mikor fekszünk!"
