Lemállik rólam a lehet.
Szerelmeim elrongyolódnak.
Lassan meztelenebb leszek,
mint a hívogató holtak.
Mégis, magam el sem fedem,
hagyom, hogy a szívemig lásson,
aki akar, azt szégyellem
csupán: tűröm, hogy megbocsásson.
Vesztőhelyszáj. Bakóölek.
Minden szó egyéb és csak talmi.
Itt már meghalni se lehet.
Ebbe már bele se lehet halni.
Csak múlni, mállni, lassan elhullni,
levelesen, ahogy a zápor
laskáll, pereg, foltokban hullik
rozsdás ég horpadt bádogáról.
(Bella István: Mégis)
