egyszer már blogoltam, talán kétszer is, most újra nekivágok hát. ismét abba az életszakaszba léptem, ahol túl sok bennem a gondolat, érzés, szárnyalás és zuhanás.
épp az évente egyszer esedékes nagy csillaghullásra várok. felhős az ég. alig-alig, szakadozottan, de éppen annyira, hogy egyetlen üstökös se látszódjék. azt hiszem, tökéletes metafora.
nincsenek fölöttem sötét fellegek, csak vékony, majdhogy nem kedves fátyolfelhők - de ez pont elég ahhoz, hogy eltakarja a mögötte lévő csodát.
félek, mire odébbállnak a felhőim, az üstökösök is messze járnak.
Salvador Dalí: Two Pieces of Bread Expressing the Sentiment of Love
