széttép ez a reggel.
álmodtam azt, hogy elhagytak, hogy egyszer csak ott maradtam egyedül, és néztem a peronról egy vonat után, amely már réges-rég eltűnt a kanyarban.
aztán pedig, hogy a makkot, amit a nevesincs tó partján szedtünk egymásnak, az üvegasztalomról elcsente a kutya, és szaladt vele messze-messze.
és üvöltöttem, tomboltam, toporzékoltam, hogy az a mi makkunk, adják vissza azonnal
de aztán felriadtam, és félek, az a makk nem lett meg soha.
a tőled kapott hatalmas virágcsokor még itt illatoz az asztalon.
virágzik és szép színekben pompázik - de tudom, napok, órák kérdése, és elfonnyad és elszárad.
mintha sosem lett volna, csak a képzelet álmodott volna bele illatokat és színeket.
és már senki sem fog emlékezni rá, hogy egyszer szép volt, hogy egyszer színes volt.
hogy volt egyszer. ahogyan mi egymásnak.
