rég látott vendég jár most nálam, úgy hívják: nyugalom
végre ma nem volt bennem az a feszítés, hogy menni kell, bulizni kell, hódítani kell, és legfőképpen élni kell - legalábbis úgy csinálni
tudom, látszat-jóllevés ez, pillanatnyi megálló, szusszanásnyi idő, hogy aztán minden visszatérjen önmagába
látszat, mert lehet-e jól lenni úgy, hogy tudod, rövidesen véget ér?
nagy közhely, de talán csak így lehet - a gyarló ember, amiről azt hiszi örökké tart és végtelen, azt nem tudja becsülni és felfogni
azt tartjuk csak igazán nagyra, amiről tudjuk, lejár az ideje, elmúlik és ki tudja, máskor, másképp visszatér-e még
ma elmentem misére hálát adni
épp az eltévedt bárányról szóló példabeszéd volt soron
most örülnek nekem az angyalok
falcsik mari tud valamit - ebben sosem kételkedtem, egyszerűen csak nem olvastam tőle, mert hogy hívhatnak egy költőt úgy, hogy mari?! tudom, a korlátaim...
ma nem jönnek a szavak, álljon itt ez a vers helyettem
most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról
hozzád ki mernék lépni önmagamból
(Falcsik Mária: Keresetlenül)
André Kertész
