hajnalban megnéztem a filmet, az utolsó 40 perc teljesen magával ragadott
adott a szituáció, hogy szakítás után elmegy a srác kitöröltetni mindazon emlékképeit, amelyek a lányhoz kötődnek - hogy aztán fájdalom nélkül tudjon élni, hogy másnap tiszta lappal tudjon indulni
a törlés hátulról halad, és mindaddig, amíg a kapcsolat végén lévő kevésbé kellemes élményeket törlik, a srác könnyebbséget érez
aztán fokozatosan eljutnak a kezdeti szép történésekig, ahol az emlékében lévő önmaga elkezd fellázadni, mert rájön, mi marad neki, ha az élete legszebb emlékképeit kitörölteti magából?
mert az odáig oké, hogy nincs többé fájdalom, nincs többé az a facsaró érzés odabent, de ha a legszebb napját is kiradírozzák, akkor mi marad az életéből?
na, hát, ezért butaság, amikor azt mondjuk elkeseredett pillanatainkban, hogy már bánom az egészet, és ha tudom, hogy ez a vége, inkább bele sem kezdek, hiszen hiába volt szép, hiába volt csodálatos, ha ekkora fájdalom a vége
és ha végiggondoljuk ezt a törlés dolgot...? a szép emlékeinket, a legszebb napjainkat is odaadnánk?
nem, persze hogy nem
de nem is ez, hanem a film legvége vágott méginkább földhöz
ahogy a fiú a saját emlékezetében megpróbálja elmenekíteni a lányt valahová, hogy megmaradjon neki mégis - ahogy a saját emlékezetében menekülnie kell, hogy ne legyen mindez az enyészet martalékává
aztán az utolsó emlékkép, a megismerkedés estéje - a legeslegutolsó törölnivaló, ami után nem marad egymásból semmi
ülnek az emlékképben és tudják, mindjárt köddé foszlik az egész - és rájönnek, nem tehetnek mást, mint hogy kiélvezik minden percét, és felülírják azt, ami történt; megteszik, amit akkor, ott elszalasztottak megtenni
és ennyi volt, nem maradt egymásból semmi
és jön a végső nagy kérdés
a kisebbikre választ ad a film - hogy mi történne az emberrel ilyenkor, ha összetalálkozna a másikkal újra? azt hiszem, erre mindannyian tudjuk a választ
node mi történne azután? meg tudjuk változtatni vajon a végét? más lesz a kimenetele vagy ugyanúgy ráununk egymásra? és ha tízszer töröltetjük ki magunkból a másikat és tízszer összejövünk, akkor is mindig elválás lesz a vége, ha egyszer az volt?
ez az a kérdés, amit mindenkinek magának kell megválaszolnia
ami engem illet, azt hiszem, még reménykedem abban a válaszban, hogy nem
- Bárcsak maradtál volna.
- Bárcsak maradtam volna. Bárcsak megtettem volna azokat a dolgokat, amiket elszalasztottam. Istenem... bárcsak maradtam volna.
- Amikor lejöttem az emeletről már nem voltál ott.
- Elmentem. Kisétáltam az ajtón.
- Mi lenne, ha most maradnál?
- Kisétáltam az ajtón. Nem maradt más emlék.
- Gyere vissza és búcsúzzunk el végre. Tegyünk úgy, mintha megtettük volna.
- Nem vagyok tökéletes.
- Semmi olyat nem látok, amit később ne szeretnék rajtad.
- De fogsz!
- De most nem.
- De majd fogsz. Majd rájösz dolgokra, én meg rádunok és úgy érzem majd, mintha csapdában lennék.
- Oké.
- Oké? Oké!
- Oké!
