és első kosármeccs... mióta...
azután először a sportcsarnokban újra, május 12-e után először
akkor, ott, bánkódva a bajnoki döntőben elszenvedett vereségen még nem is sejtettem, hogy már csak 1-2 óra és megfordul nekem a világ
szomorú voltam és kedvetlen, nem hittem volna, ha bárki azt mondja nekem, hogy még ma este teljesül az álom, amire csaknem 3 éve vársz
és ma, november 15-én ültem le újra arra a helyre, úgy, hogy az az álom összetört, ezer cafatra szakadt szerteszét
és tudjátok, ettől szép, ettől élet az élet
hogy sohasem tudhatod, mikor virrad rád az a nap
előtte is ezt mondogattam mindig, hogy sohasem tudhatjuk, hogy nem ez volt az utolsó éjszaka boldogtalanul, hogy nem másnap pirkad meg fölötted az a reggel, amely után a vágyad valósággá válik
igen, mindig ezt mondogattam, és mégis nagyon váratlanul ért, amikor bekövetkezett
az ember tényleg nem érez semmit, amikor felkel, nem érzi, hogy ez a nap más lesz, ugyanazzal a rutinnal indul: nem mosod másképp a fogad, és nem eszed jobbkedvűen a reggelidet
és azt hiszem, így lehet a halálunkkal is, nem hiszem, hogy megérezzük, hogy aznap eresztik le nekünk a függönyt - ugyanúgy kelünk és tesszük a dolgunk, míg egyszer csak elvágják a filmet, és ennyi volt
a szeretteink halálát megérezhetjük, tudom, hiszen a létező legmélyebben átéltem ezt, amikor elveszítettem, akit jobban szerettem mindenkinél - soha le nem róható hálám a sorsnak, amiért el tudtam menni megköszönni neki mindent
igen, ha nagyon szeretsz valakit, a vele kapcsolatos dolgokat megérezheted, de a saját sorsod fordulatait nem
vajon, mit szóltam volna ahhoz, ha akkor, ott a bajnoki döntőn odalép hozzám valaki és a kezembe nyom egy borítékot - egy borítékot, amelyben az áll: 3 óra múlva valósággá válik az álmod, és fél év múlva, ha újra itt ülsz ezen a padon (mert legközelebb csak fél év múlva fogsz itt ülni), akkor mindez már csak múlt idő lesz...?
vajon mit reagáltam volna? vajon aláírtam volna ezt a papírt, ha egyáltalán bárki is kérte volna az aláírásomat? - persze hogy nem kérte volna, hiszen az életben egyoldalú szerződéseket kötnek ránk, a mi beleegyezésünk nem kell semmihez
ilyen ez a játék, ettől szép, ettől fájdalmas, ettől olyan keserédes
és bár most nehéz, de tudom, egyszer majd megint rám virrad az a nap
és nem tudhatom, nem ez az éjszaka lesz-e az utolsó előtte
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is.
Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem.
Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem."
(Márai Sándor: Füves könyv - részlet)
