azt hiszem, ez a legnagyobb álmom, hogy a kedvesem mellett ébredhessek egyszer arra, hogy december 24-e van, aztán az éjféli mise és a meghitt otthoni csengettyűszó után az ölelésében hajthassam álomra a fejemet.
nincs szomorúbb annál, hogy idén majdnem valóra vált. a majdnem mindig sokkal fájdalmasabb, mint amikor nagyon messze vagy az álmodtól. olyan ez, mint egy ponttal kikapni a meccsen. ha 20 ponttal veszítesz, az sima, egyérteműen jobb volt az ellenfél - de az egy pont, az hogy egy hajszálon múlt, a "majdnem", na az az, ami a leginkább a földre küld.
és én most egy ponttal vesztettem el a meccset, a szokásos ünnepi fájdalomba most a majdnem érzése is belemarja majd magát.
hacsak addig nem történik valami csoda... van még 15 napja a Jóistennek.
nem adom fel a harcot, igaza van Karcsinak, ha elesem, essem el csatában. de nem adom meg magam.
legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szivekét - másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájoshibás személyedet apránként elfogadja,
m á s-ként?
Mesterlegény, - ha lány vagy is -
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. "Tanulsz"-e.
V i s s z a k e l l j ö n n öd , hogy itt l e h e s s .
És ha szived töröd össze - ímmár: megint -
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szív-
törős az egész.
Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben.) El kell menni.
(Fodor Ákos: Kavafisz-visszhang)
