biablog

kísértés dörömböl, feszít, csigáztat alig van már szuflám ellentartani - és néha azt sem tudom, mivégre könnyebb és nemesebb lenne tán elbukni a csatát, és kezet fogni gyengeségemmel, mint állni az ostromot és kínozni magam úgyis csak időhúzás az egész, a csodák…

"Megpróbálta maga elé idézni a jelenség arcát - és igen... igen, mintha lett volna valami furcsa a tekintetében... valami sandaság. De hiszen fényesebb lett tőle az erdő, amikor kilibegett a fák közül... fény áradt belőle... Áradhat fény egy gonosz lélekből? Még a füvek…

kifogyott belőlem a szó most a csend beszél én csak figyelek "Légy boldog a magad módján, a végletek csúcsán, és emlékezz Hugh-ra, aki elég boldog lenne a maga módján – ha sohasem látott volna téged."

rádöbbentem, kapcsolatnál egyetlen dolog számít csupán. nem az, hogy hogyan néz ki, nem is a kémia, nem is az, hogy vonz-e, sem pedig, hogy okos-e és inspirál-e szellemileg, hanem, hogy érti-e, amit mondok. ne értsetek félre, itt nem valamiféle szentimentális megértésről…

Isten hozott, te ezerszer gyűlölt, ezerszer átkozott november. hát itt vagy, és újra rádöbbentem: a félelem valamitől rendszerint sokkal rosszabb, mint a dolog bekövetkezte maga. félsz tőle, rettegsz, és amikor ott van, rájössz: nem is olyan tragikus. így félek én évente 300…

én nem szólok, ő nem szól, mi nem szólunk. pózt veszünk fel, szerepet játszunk, és észrevétlen elveszítjük magunk. Before Sunrise - a legkedvesebb.Hosszú ideig ez a "Come here" volt a csengőhangom is - - say good bye! - bye! - good bye! - au revoir! - later...

el kell innen menni. más városba, más országba, más kontinensre. ahol mindenhonnan hátba szúrnak, ott nincs miért maradni. ahol az álmok nem akarnak valóra válni, ott nem kell tovább keresni őket. new…

hiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányzolhiányz rájöttem, hogy szeretem schielét. most ilyen a lelkem...       Egon Schiele - Ölelés

megfagyott a világ, diaképpé merevedett. mint egy színpadi díszletben, járok-kelek ebben a mozdulatlanságban. mondhatnám azt is, hogy élek - de erős lenne ez ide, túlon-túl erős. mert lehet-e ilyen tompaságban élni? merev színházi díszletek között csak színházat lehet…

araszol a november felém. ötkor sötét, reggel köd vakít, közte színtelen, kifakult világ. mozzanatlan a táj, síri némaság telepszik a háztetőkre, csak árulásod zaja hallik messzire. nincstelen csavargóként alszom át egyik napból a másikba magam, és várom, hogy…

nem adom meg magam. reggel felkeltem, és az eperszín hálóingemben az erkélyemen állva szappanbuborékokat fújtam a mocsaras világra. no alarms and no surprises, silent, silent