most ott kellene lennem a duna-parton, ahogy egy hónapja, s ahol gondolatban azóta is.
hogy tenyerem alatt a bőröd, s bőrödön a válaszok.
ehelyett redőnyökben és bontatlan csomagokban vannak elrejtve a foszlányai annak, amiből egyszer majd talán összeáll az egész.
Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.
S átölelne a kongó, ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?
(Nemes Nagy Ágnes: Egy ismeretlen)
