most képlékeny a világ, most egy hatalmas útkereszteződés az élet. most bármi lehet, bárhol és bármikor. mehetek bármerre és bárhová.
ezer út, ezer irány, ezer látszólagos lehetőség. most nincs Te, és nincs Én sem, most csak ár van, sodrás van, meg uralkodó szélirány.
könnyen lehet, hogy a bármiből semmi lesz és a bármerréből sehová, de lenni kell és menni kell, és majd az élet megint oszt valamilyen lapot.
csak kár, hogy az éjszaka megint a magányban kotorász.
A lenyugvó nap a kert végében nyárfákba öltözött
A bizsergés a levegőből az ölünkbe költözött
Bíborba borul a világ, ezer felhő ég
Mohák alatt, a fák felett reszket a nyári lég
Csak úgy ültünk ott a minden közepén és senki nem talált
Mikor a hülő nap a fák tövében lelt egy új halált
Ott iramlik az érzés, szülte valami tűz
Szarik a jövőre és a múltból csúfot űz
Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal bámuljuk a magányt
Elbámulunk egymás mellett, elvezzük a homályt
Egymásnak vetett háttal fürkésszük a magányt
Most majdnem megint éreztelek, odakünn már dereng
Magába harap a konok lény, néha elmereng
Hogy kerülök ide így, üszkös ez a tájék
Tűz és fény voltunk, füst vagyok, te meg árnyék
Megint itt van a semmi, hát öleljük meg jól
Szeretem azt is, mikor hallgat, de még jobban, amikor
Elmondja, hogy hol a legjobb neki, és mitől fél
Én nyakon ragadom akkor és rúgom, takarodj, rusnya tél
Elszórakozunk egymás mellett, elvétjük az arányt
Egymásnak vetett háttal bámuljuk a magányt
