pár óra és véget ér a nyár
ülök egyedül, bizonytalanságban, nem tudom, hova, merre sodornak a hullámok s vad szelek
ha számadást készítenék: jó volt ez a nyár
de közben tudom, ez még mindig nem az a nyár volt: talán majd jövőre - mondja az ember, és próbál nem arra gondolni, hogy évek óta ebben bízik
május 31-ről június 1-re fordulva az első félszeg érintések, óvatos ölelések, tétova szavak
átcsókoltuk magunk a nyárba, és azt hittük, nem lesz semmi baj
és most itt ez az éjszaka, átfordulunk augusztus 31-ből szeptember 1-ébe, búcsúzik a nyár, és ha megkérdezné valaki, mi van velünk, csak néznék magam elé, és rezignált fejrázással jelezném: ha tudhatnám...
búcsúzik a nyár, emlékképek vetülnek a szobám falára:
az adriai csillagles alatt megbúvó elfojtott, de robbani kész bizakodás - amikor az ember remélt, de vacogott remélni
aztán a hazaérkezés - és aztán a valóra vált remények: a káosz kezdete
búcsúzik a nyár, zűrzavarral, bizonytalansággal, félelmekkel a szívemben
tudom, az ősz választ ad majd a kérdésekre, mert a 92 oldalas harlequin füzet a 84. oldalához érkezett
az ember hiába tiltakozik, végül úgyis megtörténik, aminek a törvény szerint meg kell történnie
nyárból ősz lesz, akár akarjuk, akár nem
és hiszem, az én történetem is úgy fog alakulni, ahogyan alakulnia kell
tudom jól, az ember képes szembe menni a sorsával, a determináltság és a szabad akarat állandó feszült harcában képes az utóbbit követve más utat választani - de akkor is meglesz, aminek meg kell lennie, vagy így, vagy úgy
imádkozom, hogy ne szúrjuk el - hogy úgy történjen, ahogyan mindkettőnknek a legjobb lesz
és az ősz, a halálszagú ősz, meghozza majd a választ
