Hallom a vonat füttyét,
futok az állomásra.
Futnék, de kezemben a poggyász idegen,
hol hagytam az enyémet?
S a házból, ahonnan kilépnék,
nem nyílik az ajtó.
Böröndöm egyre több s nagyobb,
himbál, harangoz
a vállamon, a hasamon, a hátamon.
Végre a lakásból kinn vagyok
de hiányzik a lépcső,
előttem tenger-mély szakadék.
Sebaj, egy létrát itt feledtek,
lekúszom a lenti messzeségbe. [...]
De lenn a völgyi utcákat nem ismerem,
merre lehet az állomás? [...]
Csakhogy a sietségben
felöltözni elfeledtem,
tetőtől talpig meztelen vagyok,
így nem lehet vonatra szállni.
De most látom, itt nincs vasút,
hanem fürdőkád, szappan, melegvíz,
pőrén belépek, nyújtózkodom,
s már nem tudom, mit is akartam.
(Weöres Sándor: Álom a vándorlásról - részlet)
