már egy hete.
fél évet vártam arra az éjszakára, hogy aztán megint távolodjon, messze, messzebb, visszavonhatatlanul.
belepusztulok a hiányodba. olyan valószerűtlen és távoli kezd lenni, hogy újra a kezemben volt a kezed, hogy újra magamhoz szoríthattalak.
az a langyos őszi éjszaka, a duna-part, tenyerem alatt a bőröd, a két csónak a vizen, és az érzés, hogy most jó, most minden a helyén van.
