ez a mai nap... megint te, megint mindenhonnan te, aztán a semmiből az orromban az illatod, aztán a sokk, aztán a döbbenet, aztán az értetlenség.
ezt tényleg én tudom ilyen profin játszani?
égoïste... ha lehunyom a szemem, egy pillanatra olyan, mintha visszarepítene oda, ahová utak már nem vezetnek.
hogy ezt hogy csináltam, nem tudom. pokolian fáj és pokolian jó. behunyom a szemem, szippantok egy nagyot, és újra a karjaidban vagyok. legális kokain.
mivégre a véletlenek?
erről a klipről eszembe jutott, hogy egy éve ilyenkor olvastam újra az Üvöltő szeleket 16 éves korom után. volt benne egy kedvenc idézetem, megkerestem hát:
"Amit sem a nyomor, sem a bűn, sem a halál, sem Isten, sem Sátán nem tudott volna elérni: hogy mi valaha egymástól elválhassunk, azt te saját jószántadból, önként megvalósítottad.
Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, és ezzel összetörted az enyémet is."
(Emily Bronte: Üvöltő szelek)
