biablog

túljutottam rajtatok. egytől egyig. újra szabad vagyok. kiábrándultam, végérvényesen.de hogy a szabadság meddig szabadság, és honnan válik rabsággá, nem tudom... mert ha úgy vagyok szabad, hogy nem akarok az lenni, akkor az már voltaképpen egyfajta rabság, ugye? és ha rab akarok…

olyan nagy kérés a sorstól, hogy egy normális párkapcsolatot szeretnék? amolyan együttalvós-mozibamenős-koncertenösszebújós-reggelrántottátsütős-zuhanyzóbanszeretkezős-beszélgetős-csendethallgatós-külföldreutazós-múzeumbajárós-mosolyogvaébredős félét?!ideje, hogy…

Vagy hogy nem dőltem össze én isaz első, óvatlan döbbenetben,mikor csak megsejtettem féligki szeretett és kit szerettem. (Bella Isván: Madár repül a föld felett - részlet) ma voltam külföldön, legalábbis Beli Manastir-ban. munkahelyi kiküldetés. ápoltam az új kollegiális…

ma arra kelek, hogy felhív a volt kis üdvöskéd, hogy információkat kérjen rólad. lehidalok. próbálom kikerüni a kérést, és azon gondolkodom, hogy brand new life meg elengedés, hurrá, végre megcsináltam, és akkor most szórakozik velem az élet, hogy minden nap csinál valami…

most képlékeny a világ, most egy hatalmas útkereszteződés az élet. most bármi lehet, bárhol és bármikor. mehetek bármerre és bárhová. ezer út, ezer irány, ezer látszólagos lehetőség. most nincs Te, és nincs Én sem, most csak ár van, sodrás van, meg uralkodó szélirány.…