"Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot"
(József Attila)
sűrű és keserédes nap mögöttem
először is, találkoztam ma a Jóistennel
(belátom, annak, aki nem hívő, ez kicsit úgy hangozhat, mint amikor Bruckner Szigfrid találkozott a miszerinttel, aki köcsögkalapot viselt, kalucsnit, és hazudott)
szóval keserédes és boldogszomorú
kora délután lementem orfűre - fotózni akartam, levegőn és természetben lenni, és farkasszemet nézni a gondolataimmal - a fotózáshoz sajnos nem voltak megfelelőek a körülmények, de egyes-egyedül voltam, messze s távol senki emberfia, csak egy kóborkutya-falka riasztott fel nagy magányomból
a gondolataimmal kellett volna dűlőre jutnom, ott, az őszi csendben sétálva, ehelyett egyetlen dolgot tettem: imádkoztam
amikor visszajöttem a városba, bementem az Irgalmasba, ahogyan régen minden délután, és ahogyan több, mint fél éve nem
eszembe jutott az a május 14-e, amikor ugyanezen a helyen olyan megtapasztalásban volt részem, amelyet soha senkinek nem fogok tudni szavakkal leírni és az értelem számára foghatóvá tenni
azt hiszem, hosszú-hosszú hónapok után először született meg bennem újra az a dolog, amit úgy hívnak, ima
nem az a felületes, nem az a kérő-esdeklő valami, hanem valódi imádság
és ez az ima aztán meghallgattatott és megtörtént a kisebb csoda pár perccel azután, hogy kiléptem a templom kapuján
este, a telefonbeszélget után eszembe jutott, hogyan szól a sokat hangoztatott mondat helyesen:
nem elvenni akartam az álmaid, hanem hittem, hogy valóra válthatom őket
